panaszkodás

Miért idegesítenek az emberek? I. – Mit kezdj a notórius panaszkodókkal?

Neked is van olyan ismerősöd, akinek lételeme a panaszkodás? Legszívesebben kitérnél előle az utcán? Sokszor te sem veszed észre, ha morgolódsz? Miért panaszkodunk, miért nem kellene panaszkodnunk, és hogyan csinálhatnánk ezt jobban? A Miért idegesítenek az emberek I. részében a notórius panaszkodókkal foglalkozunk – egy Notórius panaszkodó írása.

A cikk írásakor nem kellett messzire visszanyúlnom, hogy felidézzek egy olyan pillanatot, amikor panaszkodtam valami miatt, vagy amikor nekem panaszkodtak. Például, hazafelé tartottam munkából vonattal, amikor az egyik állomáson bemondták, hogy baleset történt előttünk, így bizonytalan ideig nem tudunk tovább haladni. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy kellett nekem később eljönni az irodából, és persze tömve van a vonat, ráadásul a klímának hála jégvermet csináltak a vagonból. Az utastársaimon is eluralkodott a pánik, és megindult a panaszhullám, a telefonálgatás arról, hogy mégis hogyan fognak hazajutni, mindez a lökdösődő nénik, ugató kutyák és síró kisbabák kakofóniájában.

Egy szó sem esett arról köztünk, hogy vajon milyen baleset történhetett, hogy talán a közelben valaki éppen az életéért küzd. Napi szinten késünk le vonatokat, robbanunk le az autóval, stresszelünk valamin, vagy elégedetlenkedünk valamivel. Tulajdonképpen bármin vagy bárkin fel tudnánk idegesíteni magunkat, és még csak nem is kell nagyon akarnunk. Egy biztos: ezzel nem vagyunk egyedül.

Mi a panaszkodás?

Mindjárt az elején le kell szögeznem: más a panaszkodás és más az, amikor valakivel megosztjuk a problémánkat. A panaszkodás egy természetes reakció, a stresszel való megküzdés egyik formája, amely az érzelmi megküzdések közé tartozik. Azaz, a panaszkodás egy pillanatnyi megkönnyebbülés, de nem ad megoldást a valós problémánkra.

De mikortól válunk notórius panaszkodóvá?

Amikor már berögzült szokásunk, hogy ontjuk magunkból a panaszáradatot. A panaszkodókat gyakran túlzott énközpontúságuk motiválja, mert amikor panaszkodnak, az eseményeket a saját nézőpontjukból láttatják, és gyakran be sem engednek a látóterükbe más nézőpontot. Ezért tapasztalhatod egy beszélgetés során, hogy a panaszkodó nem akarja megoldani a problémáját, sőt, sokszor olyan érzésed lehet, mintha ragaszkodna is hozzájuk. Ha bármilyen építő javaslattal állsz elő, gyakran szembesülhetsz az „igen, de…” válasszal.

Többféle panaszkodót ismerünk

  • Notórius panaszkodók

Bárkinek, bármikor, bármiről képesek panaszkodni – ők az örök elégedetlenek. Semmi sem tökéletes, ők azonban sportot űznek abból, hogy bármiben megtalálják a negatívumokat. Gyakran nem egy konkrét dologról panaszkodnak, hanem általánosságokról, amelyeken nem lehet változtatni, például az időjárásról. Persze, valójában nem a többi emberrel vagy a világgal van problémájuk, hanem saját magukkal elégedetlenek.

  • Megerősítést kereső panaszkodók

Ők azok, akik valójában nem megoldást keresnek, csupán mások figyelmére vágynak. Minden segítség visszapattan róluk, és magyarázatokat gyártanak arra, a javaslatunk miért nem működőképes, majd újra sorolni kezdik a panaszaikat. Ha esetleg panaszkodni próbálnánk nekik, újra és újra ránk licitálnának.

  • A kontrollálni akaró panaszkodók

A poharat inkább félig üresnek látják, hogy megvédjék magukat a csalódástól. Például, ha valaki számtalan állásinterjúra jelentkezik, bemagyarázhatja magának, hogy az interjú úgyis csak színjáték, és végül a főnök unokaöccsét fogják felvenni.

panaszkodás
A panaszkodás a változás ellenszere. Legnagyobb csapdája ugyanis az, hogy általa benne ragadunk az aktuális helyzetben, még akkor is, ha van hajlandóságunk a helyzetünk megváltoztatására.

 

A panaszkodás az idegeidre mehet

A kortizol (stresszhormon) szint megemelkedése, azaz a megemelkedett vérnyomással és vércukorszinttel járó stressz-állapot gyakori megélése nagyon megterhelő a szervezeted számára.

Mit tehetsz ellene, ha te vagy a panaszkodó?

A panaszkodás (és a panaszkodók) elkerülésének kulcsa a megfelelő önismeretben, és a valóság reális érzékelésében keresendő. Kezdetnek az is elegendő, ha a negatív jelentéstartalommal bíró mondatokat tudatosan helyettesíted. Például: „Utálom, hogy mindig ez történik”, helyett gondolj arra, „mit tehetek, hogy máskor jobban sikerüljön?”

A párommal nemrég nyaralni mentünk, és mire megérkeztünk, már a plafonon voltunk. Minden összejátszott ellenünk: a forgalom, a boltok nyitva tartása, a rekkenő hőség. (Miért nem lehet sehol pizzát enni 12 óra előtt?) Úgy döntöttünk, ez nem mehet így tovább, így kitaláltunk magunknak egy játékot: amint panaszkodni kezdenénk, megpróbálunk inkább a pozitív oldalára koncentrálni a jelenségnek. Ez elég vicces elfoglaltságnak bizonyult, és ehhez hasonló megállapításokat eredményezett: „Milyen jó, hogy ilyen sokat költöttem, legalább nem kell aggódnom, hogy valaki ellopja a pénzem a strandon.”

Amikor a panaszkodás elleni stratégiák után kutattam, felfedeztem, hogy egy kognitív pszichológiai módszert alkalmaztunk, mégpedig az átkeretezést, amely egy dolognak a több perspektívából való szemlélését jelenti. Jó példa még erre az orvosi rendelő, ahol már két órája csúszik az időpontod: vegyél elő egy jó könyvet, úgyis olyan rég jutott időd az olvasásra!

Az átkeretezés azért is hatékony módszer, mert ezzel máris tudatosítod magadban, hogy panaszkodni akartál. Sokszor észre sem vesszük, mennyit zsörtölődünk, csak azt tapasztaljuk, hogy mások nem szeretnek a közelünkben lenni.

Még egy jó megoldás erre Will Bowen híres 21 napos panaszmentes kihívása, amelyben a résztvevők egy karkötőt hordanak, és minden egyes panasz után átteszik azt a másik kezükre. A feladat nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik, még Bowennek is egy évig tartott, mire eljutott a 21 egymást követő panaszmentes napig. A kihívásnak itt olvashatsz utána, vagy megnézheted Bowen előadását a panaszmentes világról.

Vezethetsz akár hálanaplót is, amelyben minden héten rögzítesz öt dolgot, amiért hálás voltál. Egy idő után tudatosabban észreveszed majd a jó dolgokat, és ezekre koncentrálsz.

Mit tehetsz, ha mások panaszkodnak?

Heti szinten ébredek rá, hogy olykor nem megfelelő emberekkel töltöm az időmet, ezek az emberek ugyanis lehúznak az állandó panaszkodásukkal. És igen, az is panaszkodásnak számít, ha arról panaszkodunk, mennyit panaszkodnak mások.

Nyilvánvalóan nem lenne reális, ha egyszerűen elvágnánk a kapcsolatot a külvilággal, és hátralévő életünket egy barlangban élnénk le. A megoldás valami olyasmi lenne, hogy a másik tudtára adjuk, hogy az állandó panaszkodása megnehezíti a minőségi beszélgetés folytatását. Ezen a téren azonban az evolúció ellenünk játszik.

Az agyunk arra van programozva, hogy biztonságot találjon: az ősember hordákban élt, mi pedig az emberi kapcsolatokban keressük ezt a fajta megnyugvást. A konfrontáció gondolatától kortizol (a már emlegetett stresszhormon) termelődik a szervezetben, míg, ha amellett horgonyzunk le, hogy mindenáron elkerüljük a kapcsolat sérülését, oxitocin termelődik, ami csökkenti a félelemérzetet, és fokozza a bizalmat. Az agyunk ösztönösen a kellemes élményt választja, mert félünk az egyedülléttől. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy mit várunk egy kapcsolattól, és hajlandóak vagyunk dolgozni rajta, akkor idővel átkalibrálhatjuk az agyunkat.

  1. Az átkeretezés ebben az esetben is a segítségedre lehet. Igyekezz pozitívumokkal válaszolni a panaszokra. Például, ha már sokadszorra is a munkahelyéről panaszkodik az illető, vesd fel neki, hogy milyen jó, hogy számos más lehetősége is akad.
  2. Ha nem muszáj, akkor ne töltsd az időd a notórius panaszkodó társaságában. Emlékeztesd magad, hogy bármikor jogod van kilépni a beszélgetésből. Persze, adódhat olyan szituáció, például egy munkahelyen, amikor rá vagy kényszerítve arra, hogy egy légtérben legyetek. Az interakciók számát és hosszát viszont bizonyos szinten tudod befolyásolni.
  3. Semmiképpen se add a panaszkodó alá a lovat, azaz ne csatlakozz be a panaszáradatba! Egyszerűen válts témát!
  4. Jelöld ki a határaidat! Számtalanszor panaszkodott már egy ismerősöd a munkahelyéről, és te újra és újra felvetetted neki, hogy mi lenne, ha kilépne? Semmi sem változott? Ha újra felhozza a témát, mondd el neki, hogy már ismeri az álláspontodat, így a továbbiakban magával rendezze el ezt az ügyet, hiszen te nem tudsz értékes tanácsot adni számára.

Panaszkodás helyett panaszolás

A panaszkodást cselekvéssé fordíthatod: ha elégedetlen vagy valamivel, vagy valakivel, akkor konstruktívan add tudtára az illetőnek, milyen változást szeretnél, azaz légy asszertív! A panaszkodás és a panaszolás közötti különbséget remekül szemlélteti, hogy nem mindegy, a barátnődnek vagy a házastársadnak mondod-e el, hogy elégedetlen vagy a fizetéseddel, vagy a főnököd elé állsz a bérigényeddel. Az utóbbi esetben megvan rá az esély, hogy megoldás születik a problémádra.

 

Buddha szavaival zárnám soraimat: „Minden csak gondolat. Azzá válsz, amit gondolsz.”

 

Jövő héten a „Miért idegesítenek az emberek?” sorozat következő részében az energiavámpírokról lesz szó. Ha szeretnél értesítést kapni a cikkről, iratkozz fel Messenger értesítőnkre!

 

Forrásainkat itt és itt találod.