hvg allasborze

Home-office-t mindenkinek? – kinél és hogyan működik a távmunka

Az otthonról végezhető munka, távmunka vagy az ún. home-office hazánkban is egyre népszerűbb. Tavaly őszi felmérésünk szerint a HVG Állásbörze látogatóinak több mint kétharmada érdeklődött home-office lehetőséget kínáló cégek iránt. Sok pozíció esetében már alapelvárásnak számít, azonban sokakat mégis elrettent bevezetése. Cikkünkben sorra vesszük, milyen érvek és ellenérvek szólnak a home-office mellett, és hogyan lehet működőképes a megvalósítás.

A home-office napjainkban

A home-office lényege, hogy a munkahelytől, a cég telephelyétől távol, leggyakrabban otthonról legyen végezhető ugyanaz a munkakör, akár csak heti egy-néhány napban. Persze a munkavállalónak ettől függetlenül is meg kell jelennie időnként meetingek, csapatépítő tréningek vagy továbbképzések miatt.

Bár a trendet a technológiai fejlődés hívta életre, úgy tűnik, a home-office elterjedése mégsem halad olyan ütemben, mint maga a technológiai haladás. Az Eurostat tavalyi adatai szerint az Európai Unió tagországainak munkavállalói közül csupán öt százalék dolgozott ebben a rendszerben, míg a magyar munkavállalók átlaga mindössze 2,5% volt.

Bár pillanatnyilag elsősorban az egyéni vállalkozások esetében jellemző a home-office bevezetése, egyre inkább felismerik jelentőségét a nagyobb cégek, multinacionális vállalatok is, akik rendszerint heti egy-két nap távmunka bevezetésével kísérleteznek.

A jövő trendje?

A home-office népszerűségének gyors terjedését jól mutatja az a 2019-ben tizenötezer cég bevonásával készült Global Workplace Survey, amely szerint a munkavállalók nyolcvan százaléka számára két közel azonos állásajánlat esetében a home-office lehetőség a döntő tényező, a mérleg nyelve.

Az Upworking ugyancsak tavaly készült felmérése a home-office robbanásszerű térnyerését vetíti elő. Az Egyesült Államok humánerőforrás-szakembereinek nagy része szerint a távmunka bevezetése olyan erővel és serkentő hatással alakíthatja át nem csak a munkakultúrát, hanem a gazdaságot is, mint korábban a mesterséges intelligencia.

Milyen munkakörök esetében működőképes a home-office?

Diplomás, leginkább menedzseri pozíciókban fordul elő, azonban alacsonyabb pozíciókban sem elérhetetlen. A távmunkára legtöbb lehetőségük az internetes vállalkozásoknak, valamint a programozás területén dolgozóknak van, de nem sokkal maradnak el a tanácsadói, telekommunikációs vagy reklám és piackutatás területén dolgozó alkalmazottak sem. A PR-osok, grafikusok és webdesignerek is szerencsésnek mondhatók e tekintetben, csakúgy, mint a fordítók, az újságírók, elemzők és az adminisztratív alkalmazottak.

Diplomás munkakörök tekintetében a turizmus és vendéglátás, a szállodaipar területén dolgozóknak van legkevesebb esélyük a home-office munkavégzésre, hisz számukra nélkülözhetetlen a munkahelyen való jelenlét.

 

787 állásajánlat vár Rád a március 11-12-i HVG Állásbörzén, mely esetén a cég biztosít home-office lehetőséget! Kattints, és nézd meg, melyek ezek!

 

 

Mi szól a home-office mellett?

A home-office magától értetődő és legtöbbször felmerülő nagy előnye az, hogy ebben a rendszerben magadnak osztod be a munkaidőd, a saját tempódban dolgozhatsz, nincsenek tipikus irodai zavaró tényezők, ráadásul mindezt számodra komfortos, ismerős környezetben teheted.

A távmunka másik nagy előnye az, hogy megspórolhatod a munkahelyre való bejárással eltelő időt, és kevesebb szabadságot is kell kivenned. Különösen jó alternatíva lehet ezek miatt kisgyermekes anyukáknak.

 

A HVG Állásbörzén megteremtettük a lehetőségét, hogy olyan cégekkel is beszélgethess, akik örömmel fogadják (vissza) a (kis)gyermekes szülőket is csapatukba, és segítik a munka és a magánéleti kihívások összehangolását. Ha érintett vagy, nézd meg a családbarát cégeket!

 

csaladbarat

 

A home-office rendszerében dolgozó munkavállalók esetében azt figyelték meg, hogy kisebb a kiégés esélye, ráadásul a nagyobb felelősség tudatában a motiváció is egyenes arányosan növekszik.

Miért érdemes bevezeti a home-office modellt egy cégnek?

Nemcsak munkavállalói, hanem munkáltatói oldalról is komoly előnyökkel bír a távmunka bevezetése. Jelentősen csökkenteni lehet általa például az irodabérlési költséget, ez különösen a startupok számára jelenthet nagy előnyt.

Meglepő módon azonban bérköltség szempontjából is lehet munkáltatói oldalról pozitív hatása: egy amerikai kutatás szerint a munkavállalók akár nyolc százalékkal alacsonyabb fizetésért is hajlandóak elvégezni ugyanazt a munkát, amennyiben ezt home-office rendszerben tehetik.

Új perspektívákat nyithat továbbá toborzási szempontból is, hiszen a modell segítségével földrajzilag független lesz a jelentkezők köre, így jóval szélesebb merítési lehetőségekkel bírhat az a vállalat, amely bevezeti a távmunkát.

Az, ha egy cégnél van home-office lehetőség – ahogy az a fentiekből is látszik – nagy vonzerőt jelenthet új munkavállalók felvételénél. Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy – legalábbis a Stanford Egyetem kimutatásai szerint – hatékonyabb is az ilyen rendszerben történő munkavégzés.

A home office veszélyei

Persze, mint minden struktúrának, a home-office-nak is vannak hátrányai, veszélyei. Bár elsősorban munkáltatói oldalról hallható az ellenőrizhetetlenség veszélye, mint a távmunka bevezetésének ellenérve, ezt a fentiek már cáfolták. Vannak sokkal egzaktabb, és valóságosabb veszélyek is.

A home-office például könnyen vezethet a munkavállaló elmagányosodásához, a munkakapcsolatok, és különösen a csapatmunka erodálásához, melyek együttese nem csak a cég termelésében, hanem az iránta való lojalitás csökkenésében is jelentkezhet. Ha pedig a sikeres csapatmunka meg is valósul, jóval nehezebb azt koordinálni.

A veszélyek közül a legmeglepőbb talán az, hogy a fent idézett kutatások szerint a home-office rendszerében dolgozó munkavállalók esetében nagyobb a túlmunka, és így túlterhelődés esélye.

Home-office: hogyan?

Végezetül néhány jó tanács, ha ebben a rendszerben dolgozol: szükséged lesz egy saját dolgozószobára, és egy általad konstruált, de megvalósítható, és az elvárásokkal összhangban álló munkatervre, munkarendre.

Előbbi nélkül, valamint nyugodt otthoni környezet hiányában nem biztos, hogy érdemes lehet belevágni a távmunkába. Ha tehát ezt vállalod, gondold előbb végig, hogy valóban meg tudod-e teremteni a megfelelő légkört, valamint hogy van-e elég motivációd és tudatosságod ahhoz, hogy így dolgozz.

hvg allasborze

További tippeket a hatékony home-office munkavégzésért ide kattintva olvashatsz!

Napjainkban egyre inkább úgy tűnik, hogy a home-office térhódítása elkerülhetetlen, öngerjesztő folyamat, hiszen még hátrányai, veszélyei mellett is pozitív a megítélése a rendszert már kipróbált munkavállalók és munkáltatók részéről egyaránt, és hosszútávon valószínűleg a versenyképességével játszik az a vállalat, amely nem vezeti be.

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! 🙂

 

Szerző: Simon Bence