A siker kulcsa a boldogság?!

Shawn Achor, a pozitív pszichológia kutatója úgy tartja, hogy a munkahelyi siker csupán 25%-át jelzi előre az IQ, míg a többi 75% az optimizmusnak köszönhető. A pszichológus TED-videójából kiderül, hogy miért hibásak a mai nevelési és vezetői elvek, illetve, hogy hogyan programozhatjuk agyunkat boldogabbá.

Rossz mintákból építkezünk

A legtöbb iskola és vállalat azt a politikát folytatja, hogy minél keményebben dolgozunk, annál sikeresebbek leszünk. Így próbálják motiválni a munkaerőt, hiszen „a szorgalmas munka egyszer megtérül. Azonban megfigyelhetjük magunkon, hogy ha elérünk egy áhított célt, akkor a célvonal távolabb kerül, és egy újabb projektre kezdünk el összpontosítani, tehát a vágyott boldogság és elégedettségérzés elmarad.

Ennek hátterében az áll, hogy agyunk pont fordítva működik: azt hisszük, attól válunk boldoggá, ha sikeresek leszünk, azonban pontosan a boldogság és az optimizmus az, ami sikerhez vezet minket. Ha agyunknak megadjuk a „boldogságelőnyt”, akkor a pozitivizmus hatására jobban teljesít, mint stresszes, negatív vagy semleges állapotban. Ezenkívül nő az energiaszintünk és kreatívabbak is leszünk. Kutatások kimutatták, hogy a boldogabb embereknek magasabb a produktivitása, így nő az értékesítések száma, az orvosok pedig precízebben dolgoznak. Ezek az eredmények nem meglepőek, hiszen ugyanaz a hormon, ami a boldogságunkért felelős, kapcsolja be a tanulási központokat is, azaz boldog üzemmódban munkánkat precízebben és gyorsabban végezhetjük el.

 

Ha úgy érzed, jelenlegi munkahelyed nem támogat az áhított sikerek elérésében, gyere el a HVG Állásbörzére, ahol felmérheted a munkaerő-piaci helyzetet, és szakértőink még az állásinterjúra való felkészülésben is segítenek!

De hogyan kódolhatjuk agyunkat pozitívvá?

A pszichológus TED-előadásában felsorol néhány könnyen elvégezhető gyakorlatot, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy boldogabbak legyünk, és agyunk érzékenyebb legyen a pozitív történésekre:

  1. Három dolog, amiért hálás vagyok: Ha 21 napon keresztül minden nap leírunk három dolgot, amiért hálásak vagyunk, akkor agyunk megtanulja, hogy a világ befogadásakor először a pozitív dolgokat értelmezze.
  2. Naplóírás: Írjunk minden nap néhány sort arról, hogy az elmúlt 24 órában mi okozott pozitív élményt, ugyanis ezáltal az agy azt az eseményt újraéli, s minél több pozitív élményt tapasztal, annál optimistább lesz.
  3. Meditáció, mely megtanítja, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, és segít tudatosabban megélni a jelen pillanatát.
  4. Véletlenszerű és tudatos jó cselekedetek. Például az is sokat segíthet, ha egy pörgős nap elején egy pozitív hangvételű e-mail írásával indítjuk a napot a munkahelyünkön.
  5. Testmozgás: Testünk fitten tartása boldogsághormont szabadít fel, s hozzájárul általános jóllétünkhöz.

Ha betartjuk ezeket a tanácsokat, akkor képesek leszünk megfordítani a boldogság és a siker formuláját. Amennyiben kíváncsiak vagytok Shawn Achor humoros és elgondolkodtató videójára, ide kattintva elérhetitek.

 

Szerző: Novák Dóra

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! 😉