Így írj motivációs levelet!

Sokszor kérdezitek tőlünk, hogy mi a jó motivációs levél titka. Korábbi cikkünkben már találkozhattál néhány alapelvvel, amelyekre KÖTELEZŐ figyelned, ha meg akarod nyerni a HR-est.  Amennyiben még nem olvastad, mindenképpen pótold, hiszen az alapokat ott találod, ebben a cikkben csak további segítséget szeretnénk adni Neked!

(Vigyázat, hosszabb, de hasznos olvasmányban, konkrét példán keresztül részletezzük, hogy mire figyelj!)

 

Mivel úgy látjuk, hogy ez manapság az egyik legnagyobb fejtörést okozó, karrierrel kapcsolatos kérdés, ezért jelen írásban az általános javaslatok helyett inkább konkrét gyakorlati tippekkel vezetünk végig a motivációs levél megírásának rejtelmein. Csapjunk is bele!

Először is a levél tetején mindenképpen tüntesd fel a cég nevét, és a pozíciót, amelyre pályázol. Egyrészt ezzel is azt sugallod, hogy a motivációs levelet tényleg erre a munkára szabva írtad, nem pedig a szokásos sablont küldöd be. Másrészt a cég munkatársait is segíted, hiszen rögtön látják, melyik pozícióra érkezett a levél. Ne hagyd le a megszólítást se! Plusz pont, ha kideríted, első körben kinek érdemes címezni név szerint. Ezzel garantáltan felkelted a HR-es figyelmét.

Nagy Vasút Zrt. – Építőmérnök

Tisztelt Dr. Sínpár Sándor!

 

Az első bekezdést érdemes arra szánnod, hogy leírod, hol találtad a hirdetést, miért jelentkeztél a pozícióra, milyen motivációid vannak. Ez utóbbit még a későbbiekben ki fogod fejteni, ezért itt tényleg csak röviden!

Építőmérnöki pozíciójukkal a minap találkoztam a frissdiplomas.hu állásportálon. Nemrég szereztem meg MSc szintű építőmérnöki diplomám a Nagyvilági Mérnökképző Egyetem Mindentfelépítek Karán. Mivel szakmai érdeklődési körömet lefedi az Önök által meghirdetett pozíció – amelyben hosszú távon képzelem el magam, – így nem volt kérdés, hogy megpályázom.

 

Szedd össze minden tapasztalatodat, ami releváns lehet az adott munkakör szempontjából, kezdve a legfontosabbal! Arra figyelj, hogy ne csak azt gyűjtsd össze, hogy X helyen dolgoztál, hanem azt is, hogy konkrétan mit csináltál, miben fejlődtél, mi az, ami érdekes a jelenleg megpályázott pozíció szempontjából. A motivációs levél lényegét tulajdonképpen ez a rész adja (és ez a leghosszabb is), hiszen itt részletezed, hogy miért Téged vegyenek fel.

TIPP: Azt feltételezheted, hogy elég felsorolni, mi mindent tanultál, csináltál a témában, de valójában nem ez a leghangsúlyosabb. Ami a HR-est érdekelni fogja, az az, hogy mindez az ő szempontjából miért jó, milyen előnyöket jelenhet felvételed a cégnek. Gondolj csak bele, te sem kedvességből járnál be dolgozni, nyilván ők is támasztanak elvárásokat feléd.

Az építőmérnöki lehetőségek közül azért az Önökére esett a választásom, mert a szakmán belül a szerkezetépítés, illetve a mélyépítés és geotechnika területek állnak hozzám a legközelebb, és ezek mind megtalálhatók az alábbi pozícióban. Továbbá szívesen dolgoznék egy ilyen stabil, nagy múltú vállalat munkatársaként.

A mesterdiploma megszerzése előtt három évig dolgoztam a SínSamu Infrastruktúra Kft-nél, ahol fő feladatom bányában használatos csille-rendszerek és telepített bányász nehézgép-vájatok kialakítása, fejlesztése és folyamatos karbantartása volt, illetve ezek felügyelete. Úgy vélem, az Önök részéről fontos elvárás az új kolléga felé, hogy magas szintű precizitással végezze a munkáját. Ezen készségemet volt alkalmam fejleszteni, hiszen a bányászatban a pontosság és a körültekintő magatartás kiemelt jelentőségű.

Ezt a munkakört megelőzően a SandCo Zrt-nél feleltem a gyárterület körül zajló zavartalan aszfaltúti, illetve kötött pályás közlekedés biztosításáért egy éven át. Mivel Önök egy olyan embert keresnek, aki már a gyakorlatban is szerzett tapasztalatot komplex géprendszerek karbantartásában, ezért biztos vagyok benne, hogy nagy hasznát vennék tudásomnak.

 

Örök kérdés, hogy érdemes-e említést tenni a Téged jellemző tulajdonságokról, soft-skillekről. Azt egyértelműen kerüld, hogy felsorolod az összes hangzatos jellemzőt, ami eszedbe jut. Más a helyzet, ha konkrét példákkal tudod alátámasztani ezeket, vagyis nem csupán lobogtatod a közhelyeket, hanem meg is indoklod, hogy miért ezeket a tulajdonságokat emelted ki.

Az előbb felsorolt munkahelyek és tapasztalatok révén úgy gondolom, hogy terhelhető és precíz munkavégzésű ember vagyok, hisz egy olyan közegben, ahol emberéletekért vagyok felelős, ez alapelvárás. Emellett erős vezetői készségekkel is rendelkezem, mivel a SínSamu Kft-nél egy tízfős mérnöki csoport vezetéséért feleltem többek közt, így komoly tapasztalatot szereztem mind csapatvezetésben, mind a csapat tagjaival való együttműködésben.

 

A lezárásban ismét kitérhetsz arra, hogy milyen motivációid vannak, miért szeretnél a cégnél dolgozni, valamint ne felejtsd el kifejezni személyes találkozásba vetett bizalmadat. A legvégén elköszönéssel és dátummal zárd le az írásod.

Úgy érzem, az Önök által nyújtott lehetőség nem csupán esély arra, hogy jelenlegi tudásom kamatoztassam, hanem egy igen komoly és hosszú távú fejlődési lehetőség is egyben, amit fontosnak tartok, mivel szeretném elsajátítani a szakma minél több fortélyát. Bízom benne, hogy anyagom felkelti érdeklődésüket, és egy személyes találkozás keretében is bizonyíthatom rátermettségemet.

Várom válaszukat!

Tisztelettel:

Kéremválaszoljanak Károly

Budapest, 2017. 09. 18.

 

Reméljük, sikerült kellően részletes és hasznos segítséget adnunk Neked a motivációs leveled megírásához. Amennyiben még mindig maradt benned dilemma, nyugodtan kérdezz hozzászólásban, legjobb tudásunk szerint válaszolunk.

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani barátaiddal is!

 

Szerző: Bányai Nikoletta és Veres Bence