BajiBalázs

Nincs olyan, hogy nincs tovább – interjú Baji Balázzsal

A sikernek megvan az ára, amit olykor fájdalmas megfizetni. „Kudarcok kellenek ahhoz, hogy igazán tudjuk értékelni azt, amit elértünk”– mondja Baji Balázs. A riói olimpiai 15. hely után idén a szabadtéri atlétikai világbajnokságon 110 méteres gátfutásban bronzérmet szerző gátfutó eredménye páratlan siker a magyar atlétikában. Előtte még senkinek nem sikerült sprint távon dobogóra állni, döntőbe jutásnak is több mint 30 éve örülhettünk utoljára. A 28 éves futó eredményének értékét tovább növeli az is, hogy a sportkarrierje mellett civil életében is bizonyít, állatorvosként végzett és dolgozik. Kihívásokról, elvárásokról és akadályokról (is) kérdeztük.

Ritkán találkozunk olyannal, aki két – egyenként is igen komoly – hivatást, életformát párhuzamosan gyakorol. Melyik jellemzést érzed jobban magadénak: egy állatorvos, aki profi sportoló is, vagy egy gátfutó, aki egyébként állatgyógyászattal is foglalkozik?

Mindegyik helytálló. Az adott időszaktól függ, hogy melyik hivatásom élvez elsőbbséget a mindennapjaimban. Törekszem mindkettőre megfelelő mennyiségű időt és energiát szánni, megtartani az egyensúlyt közöttük. Atlétikában sem versenyzünk egész évben, csak annak bizonyos szakaszaiban, így például ilyenkor ősszel el tudok kicsit távolodni a sporttól, ami lehetővé teszi, hogy a kis pácienseim kerüljenek előtérbe. Aztán ahogy megyünk bele a felkészülésbe és közeledünk a versenyekhez, úgy fordul meg a helyzet, és kerül a futás az állatorvoslás elé.

Azért előfordul, hogy besűrűsödnek a dolgok?

Persze, akadnak zsúfoltabb napok. 2017 elején például a fedett pályás versenyzés és a nyári szabadtéri világbajnokságra való felkészülés mellett az egyetemi záróvizsgákra is gőzerővel kellett készülnöm.

Lehet így egy dologra koncentrálni?

Nem volt egyszerű összehangolni. Komoly kihívás úgy felkészülni egy világversenyre, hogy az edzések mellett nemcsak pihenéssel, hanem sok más dologgal is töltöm az időmet. De ugyanakkor jó is, hiszen lefoglal valami, eltereli figyelmem az olyan nyomasztó gondolatokról, mint, hogy „vajon jól fog-e sikerülni a verseny, minden rendben lesz-e, stb.” Az állatorvoslás (is) maximális koncentrációt igényel, így egyfajta mentális tréning is. Jó, ha az ember nemcsak a teste fejlesztésével, erősítésével, hanem az elméjével is foglalkozik. Nekem ez teljesen bevált: az egyetem mellett folyamatosan tudtam fejlődni, talán nekem igényem is van erre.

A legtöbb ember lazításképpen sportol. Te ki tudsz kapcsolni futás közben?

A gátfutást nem lehet félvállról venni, de teljesen más jellegű mentális felkészültséget követel meg, mint a munkám vagy a tanulás. Futás közben csak a mozgásra koncentrálok, ki tudom dolgozni magamból a napközben felgyülemlett feszültséget. Néha persze beférkőznek a gondolataimba a magánéleti dolgok, de amikor egy-egy kemény edzés után hazamegyek, ledőlök sajgó izmokkal a kanapéra, az felemelő érzés. Akkor az egy igazán jó és hasznos nap volt.

BajiBalázs

2017 elégedett esték egész sorát tartogatta számodra.

Ez az évem valóban nagyon jól sikerült. Sok olyan dolog történt, amely már önmagában is sikeressé tette volna a szezonom. Megfutottam az egyéni legjobbomat, megdöntöttem az országos csúcsot, szereztem egy világbajnoki bronzot és egy aranyérmet az Universiadén. Nagyot léptem előre, nehéz lesz überelni, sőt, megtartani is ezeket az eredményeket. Bízom benne, hogy sikerül, és még ennél is szebb sikereket tudok majd elérni.

Miben fejlődtél legtöbbet?

Leginkább mentálisan léptem jelentőset előre. Fizikailag nem lettem sokkal gyorsabb és erősebb, mint tavaly, azonban kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy mertem kicsit lazábban odaállni, könnyedebben, nem teljesen befeszülve versenyezni.

Azt gondolná az ember, hogy a gátfutásban nincs helye a játékosságnak.

Éppen ellenkezőleg. Nagyon nem jó, ha valaki túlzottan akar és görcsöl, mert az a versenyzés rovására mehet. Ahhoz, hogy a maximumot kihozhassuk magunkból a játékosság és a lazaság kifejezetten jótékony hatású.

És mi történik, ha nem jön ki a lépés?

Érdekes, hogy a rosszabbul sikerült világversenyek után még motiváltabb vagyok. Ilyenkor nem az a reakcióm, hogy feladom, és nem folytatom tovább, hanem, hogy még jobb akarok lenni, és még erősebben küzdök azért, hogy ez többet ne forduljon elő. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem fordult meg a fejemben az, hogy kell-e ezt nekem folytatni, akarom-e ezt tovább csinálni. A kudarcoknak azonban legalább annyi, sőt talán még több szerepe van a fejlődésben, mint a sikernek. Az én életemben is vannak hullámvölgyek, amikor elgondolkodom a jövőmről. Azonban kitartó típus vagyok: amit elkezdek, azt végig akarom csinálni és küzdök, amennyit csak kell, amennyire csak szükséges a céljaimért.

Riót is egy ilyen „szükségszerű erőpróbának”, kihívásnak tekinted (visszatekintve)?

Borzasztó nagy csalódásnak éltem meg az olimpiát. Főleg, mert legalább olyan fizikai formában voltam, mint idén, és utólag az eredményeket nézve könnyedén döntőbe kellett volna kerülnöm, mégsem sikerült. Akkor nagyon fájt, hogy nem tudtam élni a lehetőséggel. Kicsit összedőlt bennem a világ, de a kudarc csak akkor kudarc igazán, ha nem vonjuk le belőle a tanulságokat.

Neked milyen következtetéseket kellett belőle levonnod?

A 2016-os nyári olimpia rádöbbentett, hogy mennyire fontos megtalálni az egyensúlyt. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a túlzott akarás nem célravezető, sőt ártalmas. Merni kell hinni a mögöttem álló elvégzett munkában. Ha megcsinálom azt, amire képes vagyok –  ennél nem többet, nem kevesebbet –  akkor oda fogok érni a legjobbak közé. Erre idén ráéreztem, igyekeztem így odaállni a rajthoz, és meg is lett az eredménye.

Ki a Te legnagyobb kritikusod?

Én magam. Maximalista vagyok magammal szemben, kritikusan nézem a teljesítményemet és a futásomat, különösen rögtön a verseny után. Látom, hogy miket lehetne még jobban csinálni. Egy sportoló életében erre szükség van. Nincs olyan, hogy elérted a maximumot, mindig lehet valamin tovább javítani – ez visz előre.

Azért csak fontos az is, hogy az erősségeidre és a sikereidre is fókuszálj.

Persze. Nem is kicsit. Az amerikai ösztöndíjam során szembesültem igazán azzal, hogy az önbizalom jelenléte vagy éppen a hiánya mennyire áthatja egy ország kultúráját, az emberek szemléletmódját. A sportban nagyon nem jó, ha úgy mész fel a startvonalhoz, hogy összehúzod magad, és az motoszkál benned, hogy úgysem nyerhetsz. A sikerhez megfelelő önbizalomra is szükség van. Igyekszem én is ezt beépítve, reálisan nézni a világot és magamat. Hiszem, tudom, mire vagyok képes.

BajiBalázs

Ez nemcsak akkor fontos, ha Omar McLeod fut melletted, hanem akkor is, amikor a műtőben dolgozol.

Abszolút így van. Ott felelősségteljes döntéseket kell meghozni, lelkiismeretesen kell cselekedni, nemcsak szeretetből odafordulni, hanem objektíven mérlegelni azt, ami az állatnak a legjobb. Sajnos nem lehet mindegyiküket megmenteni, és ezzel is szembesülni kell.

Mit ad neked a gyógyítás, ami miatt ennyire elhivatott vagy a szakmád iránt az élsport mellett is?

Minél jobban megismerkedem ezzel a hivatással, annál erősebb bennem az érzés, hogy jól döntöttem, hogy ez is fontos része az életemnek. Itt is folyamatosan van kihívás, szüntelenül új, izgalmas helyzeteket kell megoldani, nem lehet félvállról venni, csak úgy „műtögetni”. A versenysporthoz hasonlóan itt is tényleg mindig oda kell tenni magam, és a maximumot adni. Ezért is gondolom, hogy az állatorvosi pályán abszolút meg fogom találni a helyem, az aktív sportpályafutásom után sem leszek elveszve a világban.

Kell ehhez, hogy már most is időt és energiát szánj a munkára?

Mindenképpen. A diploma megszerezése nem elég ahhoz, hogy sikerrel gyakoroljam ezt a feladatot. Noha most megtehetném, hogy főállású sportolóként éljek, de én fontosnak tartom, hogy időmből és energiámból befektessek ennek a karriernek az építésébe is, ezért dolgozom az Állatorvostudományi Egyetem Sebészeti Tanszékén. Áldozatokat kell hozni, kihívásokkal kell megbirkózni, ez az én utam. Szerencsére kaptam egy olyan állást, ami lehetővé teszi a munka mellett a sportolást is.

A műtőben és most már a sport területén is nagyobb a felelősség, igazi példaképpé váltál. Hogy éled meg ezt?

Igyekszem megfelelni ennek, és eszerint élni az életemet, figyelni erre folyamatosan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy atlétikai berkeken belül már évek óta sokan figyelemmel kísérik a pályafutásomat. Hozzászoktam ahhoz, hogy sok fiatal atlétának a példaképe lehetek, ez nagyon megtisztelő és jó érzés számomra. Ugyanezt kell folytatni nagyobb figyelem közepette, és akkor nem lesz baj ezzel sem.

Melyek azok az értékek, amelyeket képviselsz és fontosnak tartasz továbbadni?

A sport jó tanár. Ott is és az élet többi területén is elengedhetetlen az alázat, a következetesség, a kitartás, a tisztelet egymással szemben. Erre példák is kellenek, olyan emberek, akik ezt képviselik.

Beszélgetés Baji Balázzsal

Ilyen volt például az életedben…

Az édesanyám és édesapám, akik megadták számomra a biztos alapokat, a legfontosabb útravalókat, értékeket, amelyeket aztán sokan mások a későbbiekben tovább gazdagítottak. Például békéscsabai nevelőedzőm, Medovarszki János, aki amellett, hogy remek edző, nagyon jó ember és egy igazi úriember volt. Sajnos már nem érhette meg ezt a sikert. Tőle az edzéstervek mellett rengeteg tanítást kaptam életről, viselkedésről, értékrendről – neki nagyon sokat köszönhetek. Említhetném még Kiss Dánielt, aki előttem volt az országos csúcstartó, kiváló gátfutó. Vele sokáig együtt edzettünk, készültünk, most is nagyon jó barátságot ápolunk. Sokat tanultam tőle is a pályán, és azon kívül is.

Mi a Te tanácsod a kihívásokkal küzdőknek?

Kudarcok kellenek ahhoz, hogy igazán tudjuk értékelni, megbecsülni a sikereket és elért eredményeket. Ahogy mondtam egy nehézség csak akkor igazán kudarc, ha nem tanulunk belőle és nem állunk fel utána. Minden értelmet nyer, ha levonjuk a következéseket, és ezt felhasználva érjük el az eredményeket. Járjuk végig kitartóan a céljainkhoz vezető utat!

NÉVJEGY

baji_balazs_profilDr. Baji Balázs 1989. június 9-én, Békéscsabán született. Gyerekként kipróbálta a labdarúgást, az úszást és a kosárlabdát is, de végül az atlétikában találta meg igazán önmagát. Fokozatosan lépett előre és fejlődött. Első sikerét a felnőttek között 2007-ben érte el, amikor a szabadtéri magyar bajnokságon szerzett aranyérmet. 2009-ben már fedett pályán sem talált legyőzőre. Tavaly az amszterdami Európa-bajnokságon 13.28-as idővel, akkori országos csúccsal ezüstérmes lett. A 2016-ban az év magyar atlétájának megválasztott sprinter idén 60 és 110 méteren is megfutotta egyéni, egyben országos csúcsát. Londonban magabiztosan jutott a fináléba, ahol csodás hajrával a történelmi harmadik helyen végzett. A világbajnokság után, augusztus végén a Tajpejben rendezett universiadéról sem tért haza üres kézzel, ott aranyérmet szerzett. Balázs idén a civil életben is megvalósította régi álmát, az államvizsga és a diplomavédés után május óta állatorvosként is dolgozik. Óriási megtiszteltetésre októberben a legtöbb szavazattal beválasztottak az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába is, ahol az alelnöki pozíciót fogja betölteni az elkövetkezendő négy évben. A magyar gátfutó így saját sportágát, Magyarországot és egész Európát képviseli majd sportvezetőként.

Szerző: Szalay-Kocsis Anita