karrierépítés

A karrierépítés forgatókönyve

Hallgatunk zenét tanuláshoz, veszünk háromszög alakú szendvicset vezetéshez, néha használunk szandált zoknihoz, ez alapján úgy véljük, hogy nagyon gyakran, akár tudat alatt hathat fantasztikusan bármely műfajból választott, tanulságos film, karrierépítéshez!

Bármi lehet ránk pozitív hatással és segíthet – szebb jövőt, értékteremtő munkát, több szabadidőt megvalósítani olykor körülményes, máskor szórakoztató világunkban. Gondos odafigyeléssel egy-egy negatív megjegyzést villámgyorsan alakíthatunk építő kritikává. Ezek után méltán gondolhatjuk, hogy például, amit készítettünk… „Jó-jó, nem egészen rizottó, de egyértelműen világbajnok rizibizi”. Mesélünk most nektek a karrierépítésről szóló történetekről.

Nem vagyunk egyformák

Komplex társadalmunkban vannak, akik Popcorn-kóla pártiak, és akadnak, akik dunakavics-traubi menüsorral üldögélnek a moziban. Vannak olyanok, akik az első sort szeretik, és léteznek a hátul-közép szekció polgárai is. Minden ember más, másban tehetséges, eltérő érdeklődéssel és értékekkel, de ennek ellenére kijelenthető, hogy valamennyien arra törekszünk, hogy létrehozzunk, egy számunkra fontos dolgot, bármi legyen is az.

Online és offline!

karrierépítés

A karrierépítés elkerülhetetlen szakasza az állásra jelentkezés. A mai haladó, szélsebes életünkben előfordulhat, hogy személyes interjú mellett, előtt egy-egy online kihívásnak is kiteszik a munkaadók a pályázókat a tökéletes jelölt megtalálásához. Hogy ez ne érjen hidegzuhanyként, ajánljuk néhány standard amerikai filmremek meghallgatás jelenetét a sikeres karrierépítésedhez. Reméljük sokan láttátok már a The Internship című filmet, (amennyiben nem, szorgalmazzuk, könnyed-film-karrierépítéshez kategóriában) amelyhez mindössze annyit fűzünk hozzá, hogy egyet se félj. Online interjúk alkalmával: igen látszol, és igen, hallatszol! De magabiztosan, egy kis vidámsággal fűszerezve ettől sem kell megijedned.

Az esetek többségében az interjú személyesen történik, amelyre jobban fel lehet készülni, még ha az ember ideges típus is, nem lehet akadály az sem, ha valaki „szorongó-kapkodó-türelmetlen-hiszékeny-befolyásolható” (Állítsátok meg Terézanyut!), vagy ha kap egy váratlan kérdést. Film karrierépítéshez tevékenységünk „mit ne csinálj!” listáján elég, ha csak a 1996-os Trainspotting egyik híres jelenetét idézzük fel, amelyben Spud elbeszélget, megdöbbent hallgatóival. Vagy ne is menjünk messzire, sales-interjú fogalomkörében kiemelkedő ahogyan Kéki Kata (Állítsátok meg Terézanyut!) fölösleges szavakat félretéve – aktív tűzőgép értékesítésbe kezd összesen egy erős mondattal: „Kell?”

Lehetek bármi vagy akármi is!

karrierépítés

A Boldogság nyomában, Az életrevalók, A király beszéde és a Számolás joga mind olyan film, ami arról árulkodik, hogy az ember, ha dolgozik valamin és beleteszi a „120%-ot”, akkor bármi megtörténhet. A tipikus inspiráló mozgóképek mellett, mindenképpen javasolt film karrierépítéshez, az 500 nap nyár, hiszen megtudhattuk, hogy akad az a szakma, ahol valaki napi nyolc órát tölthet káprázatos képeslapok készítésével, a Csinibaba című film ráébreszthet arra bennünket, hogy  ha egymásra nézve azt kiabáljuk, hogy „Tánczenekar!” akkor lehetünk zenészek, A család kicsi kincse – szerint nem lehet elég korán kezdeni a karrierépítést, Az Állampolgár-ban Wilson átment a vizsgán és végül Miss Shepherd, A kertbérlő is megtalálta a helyét. Számos ösztönző alkotó lehet segítségünkre egy-egy irányt adó sugallat nélküli pillanatban, így általunk javasolt szenvedély: film- karrierépítéshez és lelkesedés-pályafutáshoz.

Szerző: Kalocsai Dorottya